Munkatársak

Szentkuti Viktor
Horváth Marica
Laki Benjámin
Pethő Regina
Sámson Kinga
Zsoldos Balázs

Díjak

Építőipari Nívódíj 2016
ICOMOS-díj 2014
Média Építészeti Díja 2013
Építőipari Nívódíj 2021

Az M Építész Irodát 2003-ban alapította Molnár Csaba DLA és korábbi tanítványai, Halmai Dénes és Szentkuti Viktor, Budapesten. A közel 15 éves közös munka során számos pályázat, terv és megvalósult épület született. Ez idő alatt jelentős tapasztalatot szereztünk műemléki, vagy műemléki környezetben lévő épületek átalakításával, felújításával és oktatási- valamint közintézmények kialakításával kapcsolatban. Ilyen épületek a Hauszmann Alajos által megálmodott BME Központi épület és Campus, valamint a nagy történelmi múltú Esterházy-kastélyegyüttes.
Az irodát 2018 óta Szentkuti Viktor vezeti. Az elmúlt években a műemléki rekonstrukciók mellett több új épületünk is megvalósult. Jelentős tapasztalatunk van sokszereplős tervezési folyamatok irányításában, mely kiterjed az építészeti koncepcióalkotástól, generáltervezési munkán keresztül a kivitelezési művezetésig. A komplex folyamatban maradandó építészeti értékek létrehozása a célunk.

Team

Viktor Szentkuti
Marica Horváth
Benjámin Laki
Regina Pethő
Kinga Sámson
Balázs Zsoldos

Awards

Architectural Award of Building Industry 2016
ICOMOS Prize 2014
Architectural Award of Media 2013
Architectural Award of Building Industry 2021

The M Architect was founded in Budapest, 2003 by Csaba Molnár DLA (Doctor of Liberal Arts) and his former pupils, Dénes Halmai and Viktor Szentkuti. While working together for fifteen years several competitions, plans and buildings came alive.
During this time we gathered a significant amount of experience in design and refurbishment of historic monuments, buildings in a historic environment and educational buildings. Among these are parts of the main building and campus of the Budapest University of Technology and Economics by Alajos Hauszmann or the historic Esterházy Palace in Fertőd, Hungary.
Since 2018 the studio is lead by Viktor Szentkuti. Apart from refurbishment projects, in the last few years we completed many new building as well. We have long-time experience regarding organizing complex planning processes, as the architectural activity of the office extends from concept creation, through general planning to on-site management.
In our design process we focus on creating timeless architectural quality.

Munkatársak

Szentkuti Viktor
Horváth Marica
Pethő Regina
Sámson Kinga
Zsoldos Balázs

Az M Építész Irodát 2003-ban alapította Molnár Csaba DLA és korábbi tanítványai, Halmai Dénes és Szentkuti Viktor, Budapesten. A közel 15 éves közös munka során számos pályázat, terv és megvalósult épület született. Ez idő alatt jelentős tapasztalatot szereztünk műemléki, vagy műemléki környezetben lévő épületek átalakításával, felújításával és oktatási- valamint közintézmények kialakításával kapcsolatban. Ilyen épületek a Hauszmann Alajos által megálmodott BME Központi épület és Campus, valamint a nagy történelmi múltú Esterházy-kastélyegyüttes.
Az irodát 2018 óta Szentkuti Viktor vezeti. Az elmúlt években a műemléki rekonstrukciók mellett több új épületünk is megvalósult. Jelentős tapasztalatunk van sokszereplős tervezési folyamatok irányításában, mely kiterjed az építészeti koncepcióalkotástól, generáltervezési munkán keresztül a kivitelezési művezetésig. A komplex folyamatban maradandó építészeti értékek létrehozása a célunk.

Díjak

2016 Építőipari Nívódíj
2014 ICOMOS-díj
2013 Média Építészeti Díja

Team

Viktor Szentkuti
Marica Horváth
Regina Pethő
Kinga Sámson
Balázs Zsoldos

The M Architect was founded in Budapest, 2003 by Csaba Molnár DLA (Doctor of Liberal Arts) and his former pupils, Dénes Halmai and Viktor Szentkuti. While working together for fifteen years several competitions, plans and buildings came alive.
During this time we gathered a significant amount of experience in design and refurbishment of historic monuments, buildings in a historic environment and educational buildings. Among these are parts of the main building and campus of the Budapest University of Technology and Economics by Alajos Hauszmann or the historic Esterházy Palace in Fertőd, Hungary.
Since 2018 the studio is lead by Viktor Szentkuti. Apart from refurbishment projects, in the last few years we completed many new building as well. We have long-time experience regarding organizing complex planning processes, as the architectural activity of the office extends from concept creation, through general planning to on-site management.
In our design process we focus on creating timeless architectural quality.

Awards

2016 Architectural Award of Building Industry
2014 ICOMOS Prize
2013 Architectural Award of Media